Öregdiákok visszajelzései

Sokat gondolok vissza a Kozmában eltöltött éveimre.
2008 és 2013 között jártam az iskolába ahonnan nem tudnék külön élményt kiemelni, hisz rengeteg jó élményem volt. A műhelyórák, a szavalóversenyek, a Kozma napok, az iskolai kirándulások, a tanáraimmal és diáktársaimmal átélt sok-sok esemény és még sorolhatnám.
Jelenleg is a faiparral foglalkozom, fa nyílászárók gyártásával és helyszíni beszerelésével. Köszönöm egykori tanáraimnak a kitartást és a sok segítséget!

Legmaradandóbb élményem talán az volt, mikor a gépműhelybe először beléptem és megláttam azt a sok gépet, és mindegyiken szerettem volna megtanulni dolgozni. A következő talán az mikor Juhász tanár úr óráján a CNC gépekkel ismerkedtünk meg, mert ez volt az alapja annak, hogy én eljuthattam odáig, hogy CNC gépkezelőként dolgozhatok és büszke lehetek iskolámra.
Ezek mellet örömmel tölt el, hogy néhány tanártól nemcsak a szakmával kapcsolatos dolgokat tanulhattam meg, hanem nagyon sok mást is. Jó érzés visszaemlékezni néhány tanárra, mint például Pauló tanár úrra, aki rengetegszer csalt mosolyt az arcunkra, vagy Paukó tanár úrra, aki mint volt osztályfőnököm mindenben mellém állt, Borbola tanárnőtől pedig fegyelmet tanultunk.
Tulajdonképpen a Kozmában töltött évek alapozták meg a jövőmet.

Emlékszem, hogy a történelem óra utolsó perceiben Bordács Zsuzsanna Tanárnő milyen érdekes törté-neteket mesélt a második világháborúról, Juhász András tanár úr, pedig két CNC program között, mindig fölolvasta a legújabb költeményeit.
Még mindig a fülemben csengenek Brandenburg Sándor osztályfőnökünk szavai: „kiskomám, órán nem eszel, nem iszol!”, vagy Bocsányi László tanár úr viccei, amit a vastagsági gyalugép mellett mesélt.
A tananyagból már sok mindent elfelejtettem, de az emlékek, amelyek megmaradtak a fejemben, olyan képet festenek a Kozmáról, hogy megérte ide járni, megérte itt tanulni, megérte végig csinálni mindazt, amit hat esztendeig elvártak tőlünk a tanáraink.

Egy 100 éves asztal felújítása ugrik be először, Hamar Zoltán vezetésével. Segítettem és tanultam politúrozni, a sérült faragásokat részbe én pótoltam.
A másik emlékkép amikor Pauló Tamás körbevezetett minket a Nagytétényi Kastélymúzeumban, bútorstílusok szerint. 
Igazából még sok-sok esetet tudnék felsorolni, fafaragó és esztergályos szakkörök, osztálykirándulások. Szívesen felsorolnám minden tanárom, oktatóm nevét, mert mindhez fűződik nagyon jó emlékem. Köszönöm, hogy ennyi élménnyel és tudással gazdagodtam.

Minden tanár segítőkész volt mintha már több éve ide járnék, az épület maga pedig csodaszép. Minden nap haza érkeztem, nem siettem haza sosem!
Imádtam a tanítás utáni sporteseményeket, tollast, röpit Tóth tanár úrral és Garamvölgyi tanár úrral. Nem voltam jó gyerek, szorgalmas minta diák így sokszor a tananyag csak elsuhant mellettem, de bármilyen tudás hiányban is szenvedtem, egy szavamba került és különórán vagy szünetben mindig kaptam segítséget.
Állítom, hogy a Kozma miatt lehetek ma az aki! Arra tanítottak, hogy legyek kreatív, figyelmes és sose adjak fel semmit!

Rengeteg meghatározó élményem volt az osztálytermünk kifestésétől egészen a gólyatáborokig. A Tatabányai történelem verseny a mai napig mosolyt csal az arcomra, mikor is megnéztük a turult „háturul”.
Mégsem az eseményekhez köthető az, amit a Kozma útravalóul adott, sokkal inkább ahhoz, ahogy a tanulókkal törődnek a tanárok, segítik, támogatják őket. Sulyok Blanka tanárnő rendhagyó órái, vagy Kulányi Erika tanárnő különórái villannak be, amikkel a felkészülésünket segítették, és rengeteg lehetőséget adtak arra, hogy ami iránt igazán érdeklődünk, azt ne hagyjuk kárba veszni.

Örök emlék marad a Kozma napokon a foci bajnokság tanárok és diákjaik között, a főzőversenyek, súlyemelés és szkander verseny! Az évek nagyon gyorsan teltek és azon kaptam magam, hogy az érettségire készülök!
Fárasztó, de emellett jó visszagondolni a szalagavató táncpróbákra, ahol a tanárnő minden lépésnél azon izgult mi lesz ebből a végén. Egy „sikeres” előadás, ami után az after partin már nem voltunk szomjasok. Ezután a ballagás és az érettségi, amivel úgy voltunk „csak legyen meg”! Meglett! Elkezdődött a technikusi év, ahol a szakmán kívül, hála Róka Gergely tanár úrnak sakkozni is igen jól megtanultam, bár győzni sosem hagyott! Mire észbe kaptunk technikusok lettünk. Külön azért nem emelek ki egy emléket sem, mert az egész úgy volt szép, ahogy volt! Örülök, hogy a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolába járhattam! Köszönöm a tanáraimnak a sok segítséget, támogatást és az életre való nevelést!

Nagyon szépen köszönöm az egész tanári karnak, amit értünk tettek és tesznek a mostani diákokért. Én biztosan állíthatom, hogy azzal a tudással, amit az iskolában szereznek, a világ bármelyik részen megállják a helyüket a diákok.

Büszkeséggel tölt el, hogy szeretett iskolámról írhatok. Bútoripari technikusi osztályunk nagyon jó közösség volt. Jó szívvel emlékezem vissza az automatizálás órák dolgozataira, meg a szakrajz órákra, Pauló tanár úrra, aki, egy-egy szakmai történettel kedveskedett.
Ezek az órák sok színes emléket idéznek bennem. Külön emlékezetes volt számomra, amikor a Recski fogolytábort megnéztük, és mi is tiszteletünket tehettük a hősök előtt. Köszönettel tartozom tanáraimnak és mindenkinek, akik szakmai és emberi fejlődésemben segítettek.

Egy gólyakirándulás jut eszembe, jómagam tizedikes lehettem ekkor. A hagyományőrző csapattal arra készültünk, hogy jókedvet és vágyat ébresszünk a kilencedikesekben, hogy ennek a jó hangulatú, változatos mozgásformákat végző csapatnak a tagjai legyenek. A bemutató jól sikerült, bár a végén már nem lehettem jelen a saját hibáim sorozata miatt ugyanis látványosan legyőzött az egyik csapattársam, és a fejsérülésemmel orvoshoz kellett menni. További kitörölhetetlen emlékként élnek bennem a Kozmanapok és a Brandenburg tanár úr által szervezett éjszakai kirándulások.

Kitörölhetetlen emlékeim például a töri vetélkedők, az izzasztó felmérések utáni megérdemelt foci meccsek, amikor reggel 7-re jártunk társaimmal marni valami szépet a kis CNC-vel, és a felejthetetlen hangulatban és eredményes munkával eltelt gyakorlatok a tanműhelyben és még sorolhatnám.
Mégis, számomra a legemlékezetesebb évem a technikusi év volt. Hatalmas élmény és tapasztalat volt elkészíteni a vizsgamunkám, kivinni a Ligno Novum faipari kiállításra. Hétről hétre készülni a Szakma Sztár Fesztivál keretein belül megrendezett Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre, az írásbeli elődöntők után bejutni a döntőbe és ott 3. helyezést elérni.
Igazán nagy élmény volt a gyalupad mögött állva, több ezer ember, pásztázó szeme előtt készíteni a félig takart fecskefarkú fogazást, majd átvenni a megérdemelt érmet, kiállni a színpadra és ünnepelni a többi nyertessel.
Ezt a kis visszaemlékezést szeretném köszönetként is megfogalmazni volt tanáraimnak és az egész iskola számára. Köszönöm a nevelést, az odafigyelést és a felejthetetlen élményeket, amikben részesültem, mint Kozmás-diák.

Az egyetemen csodálkozva vettem észre, hogy nem sok hallgató mesél, pláne nem mosollyal az arcán a középiskolás éveiről.
Szerencsésnek érzem magam hogy Kozmás diák lehetettem, mivel a suli számtalan lehetőséget adott arra, hogy összekovácsoljon bennünket. Legyen szó a Kozma napról, vagy csak egy érdekes órai csapat feladatról.
Különleges volt az osztályunk, hiszen dacára a kibékíthetetlen ellentéteknek, képesek voltunk összefogni és csapatként véghezvinni szinte bármit. Persze ehhez sokszor kaptunk segítséget, első sorban osztályfőnökünktől, akivel bármit meg lehetett beszélni, és a legkilátástalanabb helyzetekben is volt ötlete. Sokat tanultunk Iréntől, nem csak földrajzból és biológiából. De talán a legjobb dolog, amit kaptunk tőle, az a belénk vetett hite volt, amit mindenki őrizni fog élete végéig, még ha nem is tud róla.
Tóth András tanár úr is közel állt az osztályhoz, a mai napig mosolyogva emlékezem vissza egy-egy őrültebb hangvételű matekórára, ami miatt sokan rájöttünk, hogy nem is olyan borzalmas ez a tárgy, mint ahogy eddig hittük.
Kulányi Erika tanárnő megtanított kételkedni, ami szerintem a mai világban nagyon fontos. Rengetegszer tudom hasznosítani az óráin elhangzott gondolatokat és mai napig szívesen beülnék egy töri órára, ahol megvitatjuk a világban zajló eseményeket.
Végezetül, de nem utolsó sorban Torma Éva tanárnőt szeretném megemlíteni. Nem túlzás, ha azt írom, vele töltöttem el a legtöbb időt, amit nem bánok, hiszen ő volt az a tanár, aki az én hajmeresztő ötleteimet kicsit átformálva, megvalósítható formába öntötte.
Összességében szeretném megköszönni tanáraimnak a mindennapi küzdelmet, amit értünk, diákokért folytattak és folytatnak most is.

Ha nem a Kozmába jelentkezem, ma nem az lennék, aki vagyok. Nem ismerném azokat a tanáraimat, akik hat éven át egyengették utamat és sokszor a dolgok mögé is láttak. Többek között mindkét osztályfőnökömnek (Panyi Szilvia, Karig Zsuzsanna) nagyon hálás vagyok azért, hogy nem csak diákként kezeltek bennünket, hanem törődtek is velünk, és amikor arról volt szó ápolták a lelkünket.
Köszönöm az irodalom és nyelvtan órákat Bordács Zsuzsanna és Torma Éva tanárnőknek, mindig tudták mindketten, hogy mikor kell szigorúnak lenni és mikor lehetnek engedékenyebbek velünk.
Mészöly Eszter tanárnő és Márkus Gábor tanár úr tervezés és szakrajz óráira is szívesen emlékszem vissza. Mindketten igazi művész lelkek és egyéniségek voltak számomra csak úgy, mint Pauló Tamás tanár úr.
Soha nem felejtem el mikor először vezettek bennünket körbe a műhelyben, az első alkalmat, amikor felvettem a szürke kantáros nadrágot, amibe kétszer is belefértem volna. Köszönöm Kakucs Miklós tanár úrnak, hogy megmutatta, milyen látványos dolgokat csinálhatunk intarzia vagy faragás segítségével.
Mindig emlékezni fogok a reggeli suliba vezető útra, az épületre, a folyosók zsivajára, a közös programokra, arra, hogy néha összejöttek a puskázások és néha nem (pedig mindig nagyon igyekeztünk jó helyre rejteni a cetliket), az év végi tablókészítésekre, a fizika órai felelésekre, amikor mindenki azon imádkozott szünetben, hogy ugye legalább egy valaki tanult.
Még száz ezekhez hasonló dolgot fel tudnék sorolni, ami felejthetetlen emlékként él bennem. Örülök, hogy Kozmás diák lehettem és nem cserélnék senkivel.

Nem értettem sok összefüggést és hogy miért jó ez nekem, de azt tudtam, hogy azok a tanárok, akik körbevesznek jó emberek és nagy tudás birtokában vannak.
Számomra az ott töltött évek ahhoz kellettek, hogy megtaláljam önmagam, és ehhez találtam légkört az iskola falain belül.  Szeretnék köszönetet mondani, hogy elviseltek 8 évig és hogy a Kozmás katapult egyetemre repített. Most amikor rakom össze a mesterszakos felvételihez az anyagomat, nincs olyan rész, amit ne tudnék a Kozmában szerzett tudásomhoz kötni. Szeretném megköszönni, hogy megpróbáltak gondolkodó embert faragni belőlem.

Legszebb emlékem, amikor a pedagógus napom zenéltünk. Remek volt megtapasztalni, hogy a tanárok és tanárnők is pont ugyan olyan emberek, mint mi diákok. Jó élmény volt betekinteni a családias környezetbe, ami kialakult a pedagógusok között az évek során. Ennél talán már csak az volt csodásabb, amikor megkaptam a szakmai bizonyítványomat.

Sosem felejtem el azt a megelőlegezett bizalmat, amit az igazgató úrtól, a szaktanároktól és osztályfőnökömtől kaptam. Mindannyian leendő kollégaként tekintettek rám, igyekezve a fa szeretetére, illetve szakma iránti tiszteletre nevelni. Ez a bizalom megadta azt a kreatív szabadságot is, ami egy asztalos számára elengedhetetlen.

Engedd meg, hogy elmeséljek egy történetet.
Nagy szélhámosok voltunk. Természetesen nem mindig (sőt sokszor) nem készültünk fel a számonkérésekre. Így volt ez automatizálás órán is, amikor sikerült beesnem 20 perces késéssel, és realizáltam, hogy dolgozatot irat Juhász András tanár úr. Akkor kezembe kaptam a dolgozatot, meg a kis útravalómat a késésért. A feladat hidraulikus emelő működési elve volt. Fogalmam sem volt, hogy álljak neki, hiszen otthon ki sem nyitottam a könyvet. A tanár úr odajött, látta, hogy ez bizony így nem lesz sikeres és egy képletet írt a dolgozatomra: p=F/A és otthagyott.
Elkezdtem dolgozni, és miközben járkált a teremben sokszor ránézett, hogy ebből vajon mi fog kisülni. Az órának vége lett beadtuk a dolgozatokat és mindenki rohant ki a termekből, amikor rám kiáltott: Állj! Odahívott magához és azt mondta: Schottner ezt én nem így tanítottam! Ez nem az, amit a füzetbe felrajzoltunk… Ekkor tudtam, hogy szereztem egy jó nagy egyest…, otthon örülni fognak…, – de működik, tette hozzá kis idő múlva. Ez az emelő működőképes. Nem gondolkodtál rajta, hogy innen gépészmérnökként folytatod a tanulmányaidat? – kérdezte.
Ez volt az első pillanat, amikor egyáltalán megfogalmazódott bennem, hogy tovább tanulok és talán gépészként. Ma végzős Gépészmérnök hallgató vagyok a Szent István Egyetemen. Köszönöm Tanár Úr!